Első céges rendezvényét szervezte a pandémia óta a 4S-2000

Első céges rendezvényét szervezte a pandémia óta a 4S-2000

Tartalom

A 4S-2000 Kft. számára a cég és a dolgozók közötti partneri együttműködés három pilléren nyugszik; jól fizető munkahely, szakmai fejlődés lehetősége, baráti közösség. 

A 4S-2000 Kft. 2016 óta minden évben négy céges nagy rendezvényt szervezett, egészen 2020-ig a pandémia kezdetéig. 2021. június 25-én másfél év után újra a szórakozásé volt a főszerep a cég telephelyén.

A rendezvényen osztotta ki a cég ügyvezetője 2020 és 2021 Molnár Csaba díját is. A díjat Molnár Csaba kollégánk emlékére minden évben az kapja, aki kiváló szakmai tudása mellett példamutató hozzáállással dolgozik.
A cég vezetése 2020-ban Bazsó Gyulát, 2021-ben Pataki Józsefet jutalmazta Molnár Csaba díjjal. Gratulálunk nekik!

A rendezvényen a 33-34 C fokos meleg sem riasztotta el a dolgozókat attól, hogy összemérjék főzési tudásukat. Öt csapat indult, a zsűri tagjai a legtapasztaltabb kóstolók voltak, de még így is fél órára volt szükség a döntéshez. Az első díjat a hagyományos forgácsolók nyerték kakashere pörköltjükkel, a második díjat a Minőségirányítás csapata, míg a harmadik díjat két technológus kis csapata vitte el. A főzőversenyhez hasonlóan erősember verseny is először volt a cég életében, ahol mintegy tizenegyen indultak. A versenyen a cég legerősebb, legdinamikusabb dolgozóját kerestük. A nyertes Kocsis Márk lett, a második Oláh Dániel és a harmadik Szabó Miklós előtt.
A versenyeket követően szintén újításként élő rockzene nyűgözte le a dolgozókat a nyíregyházi és céges vonatkozású Periscope rockzenekarral, majd következhetett az estig tartó élőzenés mulatozás.

f4.jpg

f5.jpg

fozoverseny.jpg

erosemberverseny.jpg

band.jpg