Soltész Attila Év Vállalkozója díjat vehetett át

Soltész Attila Év Vállalkozója díjat vehetett át

Tartalom

Nyíregyházi elismerés a gálán

Varga Mihály, pénzügyminiszter adta át Soltész Attilának a VOSZ "Év Vállalkozója" díjat a Vállalkozók napja rendezvényen Budapesten. A díjat a sikeres vállalatvezetés mellett a cég képzésben megvalósított sokoldalú tevékenysége, valamint az ipar 4.0 megoldásai miatt kapta az ügyvezető. 

forrás: Szon.hu;

"A gazdaság sikerei örvendetesek, de a mostani növekedési ütem további fenntartásáért most kell döntéseket hozni – hangzott el az idei Vállalkozók Napja rendezvényén a Müpában. Tolnay Tibor VOSZ-elnök, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter egyetértettek abban, hogy a gazdaság növekedése kedvező, de a hatékonyság növelése érdekében további párbeszédre, adócsökkentésre és az adminisztrációs terhek mérséklésére van szükség. A gálán kiosztották az Év Vállalkozója díjakat is, Soltész Attila, a nyíregyházi 4S-2000 Kft. ügyvezetője is átvehette a rangos szakmai elismerést. A 4S-2000 Kft. száz százalékban magyar tulajdonú, 110 dolgozót foglalkoztató gépipari cég Nyíregyházán. A közel húszéves múltra visszatekintő középvállalat 3800 négyzetméteren több mint 100 fémforgácsoló géppel dolgozik – köztük a legmodernebb CNC öttengelyes megmunkálóközpontokkal. A vállalat fő tevékenységi köre a gépalkatrész- és gépgyártás, fémmegmunkálás, célgépek, szerszámok, egyedi gépek tervezése és gyártása. Nagy pontosságú, bonyolult néhány milliméteres alkatrésztől a három méterszer egy méteres befoglaló méretű gépalkatrészig egyedi és sorozatgyártást valósít meg, emellett komplett gépek gyártását, összeszerelését is végzi. A 4S-2000 Kft. gyártotta termékek 95 százaléka európai uniós országokba kerül közvetlen vagy közvetett export formájában. – Az idén huszonöt éves a vállalkozásunk, amely a régi Mezőgép területéről indult, a testvéremmel vagyunk a 110 dolgozót foglalkoztató cég tulajdonosai – mondta el lapunknak Soltész Attila, aki szerint azért is kaphatta meg az elismerést, mert a vállalkozás egyre több innovatív megoldást épít be a gépalkatrészgyártásba, ahogy igyekeznek megfelelni az ipar 4.0 elvárásainak is."

forrás:vosz.hu 
kép: vosz.hu